Rólunk

SZERKESZTŐK

Bogi-kép

Bakó Boglárka

Kulturális antropológia és magyar irodalom-nyelvtan tanári szakon végeztem az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen 1998-ban, 2009-ben doktoráltam néprajz és kulturális antropológia tudományágban. Jelenleg az ELTE, TáTK, Kulturális Antropológia Tanszék adjunktusa vagyok.

2004 óta dolgozom kutatóként Romániában és Magyarországon roma/cigány közösségekben. Kutatási témáim az együttélő közösségek interetnikus kapcsolatai, a romák ellen irányuló előítéletek, sztereotípiák és a roma női szerepek, illetve vizsgáltam azokat a stratégiákat, amelyeket a roma/cigány közösségek kialakítottak arra, hogy romaként/cigányként élhessenek a körülöttük levő társadalomban.

2016-ban diákjaimmal együtt, hosszas ötletelés után indítottuk el az antro-pólus, kulturális antropológiai folyóiratot, melynek felelős szerkesztője lettem.

 

Csernus Fanni32290127_621522584861046_2060021921826734080_n

Az ELTE Társadalomtudományi Karán társadalmi tanulmányok szakon 2014-ben szereztem BA diplomát. Tanulmányaimat az ELTE-n folytattam, ahol 2016-ban fejeztem be a kulturális antropológia MA képzést. Alap és mesterképzésem során elsősorban gender kérdésekkel, nőjogokkal és feminizmussal foglalkoztam. Ez idő alatt az ELTE TáTK kari lapjánál dolgoztam kezdetben cikkíróként, később főszerkesztőként.

Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Doktori Iskoláján, Szociálpszichológia Doktori Program keretein belül folytatom PhD tanulmányaimat. Kutatási témám homlokterében a közjó, közhaszon, a társadalmi felelősségvállalás és aktivizmus, illetve a civil szervezetek szociális reprezentációja és működési mechanizmusa áll.

Az antro-pólus folyóirat szerkesztőségének 2018 január óta vagyok tagja, első sorban a Szemle rovat szerkesztőjeként.

 

antropolus_Dóra Székely

Székely Dóra

Pszichológia szakon való első diplomám megszerzése után, 2015-ben kezdtem meg kulturális antropológiai mesterképzésemet az Eötvös Lóránd  Tudományegyetemen. Részt vettem az antro-pólus kulturális antropológiai folyóirat létrehozásában 2016-ban, s a Bejelentkezések rovat szerkesztője és a Módszertanok rovat társszerkesztője lettem.

Az elmúlt másfél évben Izraelben folytattam tanulmányaimat, jelenleg is itt élek és az északi
vidéken végzett terepmunkámon dolgozom.

 

 

DSC02705

Varga Zsófia

Magyar nyelv és irodalom szakon végeztem BA képzésemet a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Ezután szociális gondozóként dolgoztam Németországban és Magyarországon. Kulturális antropológiai MA tanulmányaimat 2015-ben kezdtem az ELTE-n, ahol a szak néhány tagjával elindítottuk az antro-pólus folyóiratot is. Elsősorban az Egypercesek és a Módszertanok rovat szerkesztője és társszerkesztője vagyok, emellett az olvasószerkesztésben is részt vettem.

Kulturális antropológiai kutatásomat az értelmi akadályozottság társadalmi megítélésének témakörében végeztem.

 

TÁRSSZERKESZTŐK


Anna kép

Juhász Anna

1975 – 2007 között az Egyesült Államok nyugati partvidékén, a Kalifornia állambeli Szilícium Völgyben IC szerkesztőként dolgoztam, szabadidőmben helyi főiskolák, egyetemek kurzusait hallgattam. A BA képzést a San Jose State University Szabadbölcsészet / Társadalomtudomány szakán végeztem, MA diplomát az ELTE-TáTK Kulturális Antropológia szakon szereztem. Szakdolgozatom címe: Magyarság a ’salátástálban’: Egyén és identitás, közösség és hagyomány, magyarság és integráció a kaliforniai San Francisco öböl-környékén.

Az antro-pólus angol nyelvű publikációinak szerkesztésében és lektorálásában igyekszem tudásomat és ismereteimet hasznosítani.

Tesfay Sába

Torzsa Gabriella

 

OLVASÓSZERKESZTŐK


Csukovits Balázs

antropolushonlapra_Mia

Horváth Mária Ilona

2017-ben végeztem az ELTE kulturális antropológia mesterképzésén, ahol elsősorban fiatal európai zsidók kulturális identitására fókuszáltam, Bécsben végeztem terepmunkát. Jelenleg főként a Hollandiában végzett alkalmazott antropológiai szakmai gyakorlatom tanulságai és narratív identitásra vonatkozó kutatások foglalkoztatnak; magasan képzett pályakezdő nők narratív megküzdési stratégiáit elemzem. Az antro-pólus olvasószerkesztésében 2017 tele óta veszek részt.

Justyna Pazura

Kacsó Csenge Réka

 

TÖRDELÉS


Szikra Balázs

 

VOLT SZERKESZTŐINK


Madácsy Tímea

Szikra Balázs

 

VOLT OLVASÓSZERKESZTŐINK


Barna Orsolya

Szentpáli Ildikó

 

 

Advertisements
%d bloggers like this:
search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close