Beköszöntő

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi szakán az 1990-es évek elején Boglár Lajos vezetésével megindult a Kulturális antropológia egyetemi szintű oktatása. Szakunkon az elmúlt 25 évben számos hallgató ismerhette meg a kulturális antropológia elméleti rendszerét és módszertanát. Ez az empirikus kutatási módszer lehetővé teszi a társadalmi szerveződés és a kultúra mély rétegeinek közvetlen, tapasztalati úton való megismerését és értelmezését. Az antropológiai tanulmányok során a hallgatók elsősorban egy látásmódot sajátíthatnak el. Ha ezt a látásmódot címkékkel szeretnénk ellátni, akkor a három legfontosabb tényezője a holisztikus értelmezés, a kulturális relativizmus tana és az empírián alapuló megismerés. Ez nem köthető szorosan iskolákhoz vagy irányzatokhoz, éppen azért, mert mindenhol jelen van, ez tekinthető egy összefogó antropológiatudományi jellegzetességnek.

A „miért” és a „hogyan” az antropológus nagy kérdése, nem pedig a „mi” és a „ki”, melyek csupán a tények megismerésére szorítkoznak, és nem szólnak a mögöttes tartalomról, az indíttatásokról és azokról a mozgatórugókról, melyek a tényeket egy értelmezhető történetté formálják a kutató és az olvasó számára egyaránt. Az antropológusnak semmi esetben sem tiszte az „igazságot” kutatni, hiszen már maga ez a fogalom is ingoványos talajon mozog. A célja kisebb részmegállapításokat és lehetséges értelmezési módokat felmutatni, melyek segítségére lehetnek másoknak is a tisztábban látás és a megértés folyamatában. A legfontosabb, hogy képesek legyünk átlátni olyan összefüggéseket, melyek mélyen húzódnak a felszín alatt, hogy minden esetben értelmezni tudjuk az „igazságnak” feltételezett „tényeket”, és azoknak egymáshoz való viszonyát.

Az antropológia tudománya igen sokrétű, hiszen egy antropológiai kutatás magába foglalhatja a történelemtudomány, szociológia, néprajz, filozófia, pszichológia vagy éppen az esztétika által megfogalmazott és körül járt témákat és kutatásokat; tehát felhasználhatja, vagy éppen kiegészítheti az egyéb tudományok által feltárt ismereteket. Tehát az antropológia bár módszertanában és látásmódjában elhatárolható ezen tudományágaktól, kutatásának tárgyában mégis mindegyikkel közös – vagyis közös az a vágy, mely a kultúra és az ember megismerésére és megértésére irányul. A határok azonban képlékenyek, így nehéz lenne egy definíciót megfogalmazni, és nem is feltétlenül szükségszerű. Könnyebb lenne talán azt megfogalmazni, hogy mik a jellegzetességei.

„Az antropológia egyszerre általános, szertelenül becsvágyó (az „ember” tudománya), ugyanakkor partikuláris és szedett-vedett, sajátosan rögeszmés (kamaszkori beavatási szertartások, ajándékcserék, rokonsági terminológia) – szóval sohasem volt világos se az antropológusok, se mások előtt, hogy valójában mivel is foglalkoznak. Se módszerével, se tárgyával nem definiálható.” – írja Clifford Geertz (Geertz 2002), amerikai antropológus.

A kulturális antropológia így tehát sokszínű tudomány, módszerében változatos, elemzésében sajátos anyagot ad. Egységes megközelítésében (hiszen a megismerés vágya az, mely mindenkit hajt) és különböző látásában, elemzésében, mélységében (hiszen más módon és más mélységekben jut el a megértésig).

„A homályos képet örököltük: – írja Geertz – valóban hiányoznak a világos körvonalak és a jól meghatározható célok, bármilyen buzgón próbálják is egyesek elrejteni ezt a tényt. Lehet, hogy ez botrányos; de az is lehet, hogy éppen ez az erősségünk.” (Geertz 2002)

A kulturális antropológiai terepmunka sajátossá lett anyaggyűjtésében, hiszen ez szituációfüggő: bizonyos helyen, bizonyos kulturális rendszerek által meghatározott, bizonyos társadalmi csoporthoz tartozó kutató és ugyanazon a helyen, valamilyen társadalmi csoporthoz tartozó adatközlő között történt párbeszéden alapul. Ezért az antropológiát egyfajta diskurzusnak, a történetmesélés egyik műfajának lehet tekinteni (Bruner, 1999. 181.).

Az antro-pólus kulturális antropológiai folyóirat ebben a „műfajban” közöl szövegeket. Írásokat kutatási eredményekről, beszámolókat a terepről, interpretációkat a terepekhez alakított módszerekkel gyűjtött anyagok nyomán és a mindennapi antropológiai megfigyelések rövid történeteit az ELTE Társadalomtudományi Kar Kulturális Antropológia Tanszék hallgatóinak és oktatóinak szerkesztésében. Az írások lehetőségeket vázolnak fel a kutatási utakra és utakat mutatnak az értelmezésekre, kultúrák megértésére, tolmácsolására.

A félévente megjelenő antro-pólus kulturális antropológiai folyóirat írásainak célja, hogy megmutassa mi az, amit egy kulturális antropológus-kutató „… lassanként magára szed, miközben évek hosszú során át megpróbálja kiókumlálni, mi is lenne ez, és hogyan is kéne művelni…” (Geertz 2002)

A „homályos kép” így tisztul ki, a „körvonalak” így válnak láthatóvá, a „célok” így lesznek egyértelműek. Ez válik „erősségünkké”: értelmezését adni a körülöttünk levő változó világ apró részleteinek, tolmácsolni a „rejtőző” közösségek jellegét megértetni, hogy az emberiség nagyobb jólétét szolgáló szélesebb társadalmi „igazsághoz” az út csak más kultúrák szolidáris együttműködésével építhető ki. (Casa-Nova, 2009:111)

 

Bruner, Edward M. (1999): Az etnográfia mint narratíva. In.: N. Kovács Tímea (szerk.) A kultúra narratívái.  Kijárat Kiadó, Budapest, 181-197.

Casa-Nova, Maria José (2009): Etnicitás, nem iskolázottság. Duna Palota Kulturális KhT., Budapest

Geertz, Clifford (1994): Az értelmezés hatalma. Századvég Kiadó, Budapest

Geertz, Clifford (2002): Diszciplinák (A kulturális antropológiáról) Magyar Lettre Internationale 18. Online: http://www.c3.hu/scripta/lettre/lettre47/geertz.htm

Advertisements
%d bloggers like this:
search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close